Blog

A Wood Glue jelentése

2018.10.01 18:38

Sok bejegyzésben foglalkoztunk azzal, hogy mit építhetünk OSB-ből, mire használhatjuk, milyen felületkezelést alkalmazzunk bizonyos esetekben. De azzal még nem igazán foglalkoztunk, hogyha nem akarjuk szögelni vagy csavarozni, akkor milyen módon tudjuk egymáshoz rögzíteni őket. Ennek most jött el az ideje.

Wood Glue

 

Az OSB lapokat számtalan módon lehet egymáshoz rögzíteni. Ilyen például a ragasztás, szögelés, csavarozás, esetleg a nútféderes darabokat a nútféderrel tudjuk rögzíteni. Igen ám, de milyen ragasztó tartja egyben a lapokat úgy, hogy ne veszítsen a terhelhetőségéből és megfelelően stabil legyen?!

 

Jó hírünk van, nem csak, hogy létezik ilyen ragasztó, de könnyen elérhető, mivel nálunk az OSB lapok mellett ezt is könnyen beszerezheti. Ez pedig a Gorilla Wood Glue Faragasztó, mely 1000 milliliteres kiszerelésben érhető el nálunk. Alkalmazását tekintve egyszerű és sokoldalú egyben, bármilyen fafajtához hatékonyan alkalmazható. Legyen szó puha, vagy kemény fáról, minden esetben hatékony. Extra erős és hasonlóan gyorsan meg is szárad, elegendő 20-30 perc szorítási idő, majd a teljes és végleges megkötést 24 óra elteltével tapasztalhatjuk meg. Nagyon strapabíró és hatalmas súlyt képes megtartani. Vízállóságát mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy kinti és benti területeken is egyaránt használható, emellett nem hagy maga után színes ragasztónyomot. A vele való munka nagyon egyszerű és hatékony, ha pedig többlet kerül a lapokra, akkor azt egy nedves ronggyal könnyedén el tudjuk távolítani. A teljes kötés után egy természetes fa színt vesz fel, ezzel is elősegítve a minőségi munkát.

 

Hogy miért igényel külön, speciális ragasztót az OSB lap? Mivel ez egy szerves, impregnált, vízálló lap, ezért nagyon körültekintően kell vele bánni. A fenti tulajdonságokból fakad, hogy nem minden ragasztó rögzíti kellőképpen, ugyanúgy, mint ahogy festék szempontjából sem mindegy, hogy mit használunk. Éppen ezért a legjobb választás a Gorilla Wood Glue faragasztó.

 

Mit építhetünk OSB lapokból?

 

Az OSB lapok népszerűsége a sokoldalúságában rejlik. Remekül használható könnyűszerkezetes házak építéséhez, csakúgy, mint bútorok, szaunák, kerti házak elkészítéséhez. Ahogy már említettük, impregnált felületűek, így remekül bírják a szélsőséges időjárást. Pont emiatt olyan közkedvelt alapanyag, ha kerti bútorokról van szó, mivel nemcsak, hogy nem árt neki a víz, de némi felületkezeléssel teljesen vízállóvá varázsolhatjuk. Ehhez az akril latex festék a legjobb választás, mivel az beszivárog a lap apró kis réseibe, kitölti azokat, így zárva el a víz útját. Amennyiben fürdőszobához használnánk, ugyanezt az eljárást célszerű alkalmazni.

 

Ha pedig beltérre szeretnénk, akkor annak oka általában az OSB lap dekoratív voltában rejlik. Éppen ezért belső területen egy alapozó lakkon kívül mást nemigen szoktak alkalmazni, bár ezt természetesen a tulajdonos igényei döntik el.

 

Amennyiben úgy gondolja, hogy segítségére lehetünk és OSB lapokkal kapcsolatos kérdései lennének, keressen minket bizalommal! Olvassa el további bejegyzéseinket is, számos ötletünk és tanácsunk van az OSB lapok különböző felhasználására!


Házhozszállítás Magyarország teljes területén belül 500.000 Ft felett Díjmentes !
500.000 Ft vásárlás alatt
Magyarország teljes területén a szállítási díj 12.990 Ft

Kiscsomag szállítás: 1.590 Ft-tól. További információt itt talál.
Áraink forintban értendőek és tartalmazzák az ÁFA-t.

Gyakran ismételt kérdések

Hogyan történik az anyagok kiszállítása?

A kiszállítást cégünk saját 3,5 tonnás platós teherautóival végezzük, a szállítási címhez tartozó telephelyünkről (Bővebb információ: https://osbfutar.hu/szallitas). Az egyedül érkező áruszállító kollégának a legtöbb termék esetén segítségre van szüksége a lepakoláshoz, amelyet a vevő kötelessége biztosítani.

Mennyibe kerül, és hány napos a kiszállítás?

A kiszállítás költsége maximum 12.990 Ft, de akár ingyenes is lehet! (Bővebb információ: https://osbfutar.hu/szallitas) A kiszállítás telephelyeink körzetében általában 2-5 munkanapon belül, Magyarország területén pedig 2-10 munkanapon belül történik! Az információ tájékoztatás jellegű, a kiszállítás pontos időpontjáról kollégáink emailben értesítést küldenek!

Ha nem vagyok elégedett a kiszállított anyagok minőségével, vissza tudom őket küldeni?

Igen, kérjük az áru átvételekor ellenőrizze annak minőségét, és ha nem elégedett vele, akkor hagyja a terméket a teherautón, és mi visszautaljuk a vásárlás teljes összegét!

Milyen elérhetőségeken tudok kapcsolatba lépni önökkel a rendelésemmel kapcsolatban?

Ha bármilyen kérdése van, azt a webshop@kaplarfatelep.hu email címen, vagy a 06 1 8000 456 -os webshop ügyfélszolgálati telefonszámon tudja feltenni munkaidőben!

Ha kérdésed van a rendeléssel kapcsolatban, írj vagy hívd munkaidőben szakértőnket!
„Hagyd a teherautón” garancia
Kérjük átvételkor sofőrünknél ellenőrizze az áru minőségét, és ha nem elégedett, azt nem kell átvennie, díjmentesen visszavisszük, és visszafizetjük az árát!
gpwebpay