Keményfák listája, avagy mitől kemény a fa?

A fák keménysége az a tulajdonsága, ami megmutatja az idegen anyaggal szemben tanúsított ellenállását. Ez többnyire a megdolgozó szerszámokra értendő, mint a fűrész, fejsze és társaik. Mértékét a szilárd anyag belső kohéziója határozza meg. A keményfák egy fontos tulajdonsága, hogy lassan nőnek, ezért a szerkezetük jóval sűrűbb, mint a gyorsabb társaiké. A faanyag keménységének meghatározására a Brinell-módszert vagy a Janka módszert használják.

A Brinell féle módszer lényege, hogy egy 10 milliméteres átmérővel rendelkező acélgolyót, meghatározott nagyságú erővel nyomnak bele a fatestbe. Ezután megmérik, hogy a felületen mekkora átmérőjű bemélyedés keletkezett. Ennek mértékegysége a megapascal, röviden Mpa. A másik lehetséges módszer a fa keménységének megállapítására a Janka módszer, ami pont a fordítottja a Brinell módszernek. Itt a benyomott golyó 1 cm² felületre fejti ki hatását, tehát ebben az esetben a benyomáshoz szükséges erő az, ami alapján rendszerezzük a fákat. Ezt kp/ cm²-ben adják meg, így ez alapján dől el, hogy az egyik fa kemény fa vagy sem. Az asztalosok is hasonló módszerekkel becsülik meg a fa keménységét, igaz műszer nem szükséges hozzá ebben az esetben. Ők amikor a hüvelykujjuk körmét próbálják az anyagba benyomni, azzal is a fa keménységét próbálják megállapítani, nem is kis sikerrel. Egy fa minél szárazabb, annál keményebb. Tehát a keményfa kevésbé sérülékeny, nem látszanak meg rajta annyira a különböző sérülések.

A fentiek alapján a fákat különböző osztályokba sorolják, melyeket Nördlinger 8 osztályba sorolt az alábbiak szerint:

• kőkemény: az ébenfa, pokkfa, indiai tölgyfa, teakfa;
• csontkemény: a puszpáng, grenadilfa, amarantfa stb.;
• igen kemény: a mahagoni, hikori, szantálfa, délifenyő (pitchpne), som, galagonya stb.;
• kemény: a tölgy, bükk, gyertyán, boróka, juhar, ákác, tiszafa, diófa, törökmeggy, almafa, körtefa, cseresznyefa stb.;
• meglehetősen kemény: a cédrus, berkenye, szilfa, bálványfa, ciprus, kőris, platán, eperfa, törpefenyő, csertölgy stb.;
• kissé kemény: a szelíd gesztenye, mogyorófa, éger stb.;
• lágy: a luc, jegenye-, erdei-, fekete- és vörösfenyő, vadgesztenye, nyír stb.;
• igen lágy: a simafenyő, nyár, hárs, fűz stb.

A keményfa felhasználási területei igazán színesek, mivel roppant sokrétűen felhasználható. Gyakran használják laminált padlók, parketták, lépcsők, korlátok, valamint különböző bútorok készítéséhez. Ilyen például az ágykeret, amihez a leggyakrabban bükk, kőris és tölgyfát használnak. Mivel határozottan strapabíró és tartós dologról beszélünk, ezért mondhatni, hogy örök darab lesz az ember életében. Nem vetemedik, minden külső behatásnak ellenáll (na nem a láncfűrészre gondolunk), így nagyon jó választás lehet ahhoz, hogy azon hajtsuk álomra a fejünket.

Az OSB lapok általában különböző fenyőkből készülnek, amik szintén a bútor és a könnyűszerkezetes házak gyártásának alapjait képezik. Igaz ezek puhafák, de roppant strapabírók és tartósak. Blogunkban számos cikket találhatnak a témában.