Blog

Keményfák listája, avagy mitől kemény a fa?

2018.11.22 18:55

Mivel nagyon gyakran hallani a fák, faanyagok keménységéről, ezért ideje nekünk is írni róla pár szót. Mai cikkünk témája a fák keménysége, annak osztályozása és sorra vesszük a keményfák listáját is.

A fák keménysége az a tulajdonsága, ami megmutatja az idegen anyaggal szemben tanúsított ellenállását. Ez többnyire a megdolgozó szerszámokra értendő, mint a fűrész, fejsze és társaik. Mértékét a szilárd anyag belső kohéziója határozza meg. A keményfák egy fontos tulajdonsága, hogy lassan nőnek, ezért a szerkezetük jóval sűrűbb, mint a gyorsabb társaiké. A faanyag keménységének meghatározására a Brinell-módszert vagy a Janka módszert használják.

A Brinell féle módszer lényege, hogy egy 10 milliméteres átmérővel rendelkező acélgolyót, meghatározott nagyságú erővel nyomnak bele a fatestbe. Ezután megmérik, hogy a felületen mekkora átmérőjű bemélyedés keletkezett. Ennek mértékegysége a megapascal, röviden Mpa. A másik lehetséges módszer a fa keménységének megállapítására a Janka módszer, ami pont a fordítottja a Brinell módszernek. Itt a benyomott golyó 1 cm2 felületre fejti ki hatását, tehát ebben az esetben a benyomáshoz szükséges erő az, ami alapján rendszerezzük a fákat. Ezt kp/ cm2-ben adják meg, így ez alapján dől el, hogy az egyik fa kemény fa vagy sem. Az asztalosok is hasonló módszerekkel becsülik meg a fa keménységét, igaz műszer nem szükséges hozzá ebben az esetben. Ők amikor a hüvelykujjuk körmét próbálják az anyagba benyomni, azzal is a fa keménységét próbálják megállapítani, nem is kis sikerrel. Egy fa minél szárazabb, annál keményebb. Tehát a keményfa kevésbé sérülékeny, nem látszanak meg rajta annyira a különböző sérülések.

A fentiek alapján a fákat különböző osztályokba sorolják, melyeket Nördlinger 8 osztályba sorolt az alábbiak szerint:

 

  • kőkemény: az ébenfa, pokkfa, indiai tölgyfa, teakfa;
  • csontkemény: a puszpáng, grenadilfa, amarantfa stb.;
  • igen kemény: a mahagoni, hikori, szantálfa, délifenyő (pitchpne), som, galagonya stb.;
  • kemény: a tölgy, bükk, gyertyán, boróka, juhar, ákác, tiszafa, diófa, törökmeggy, almafa, körtefa, cseresznyefa stb.;
  • meglehetősen kemény: a cédrus, berkenye, szilfa, bálványfa, ciprus, kőris, platán, eperfa, törpefenyő, csertölgy stb.;
  • kissé kemény: a szelíd gesztenye, mogyorófa, éger stb.;
  • lágy: a luc, jegenye-, erdei-, fekete- és vörösfenyő, vadgesztenye, nyír stb.;
  • igen lágy: a simafenyő, nyár, hárs, fűz stb.

 

A keményfa felhasználási területei igazán színesek, mivel roppant sokrétűen felhasználható. Gyakran használják laminált padlók, parketták, lépcsők, korlátok, valamint különböző bútorok készítéséhez. Ilyen például az ágykeret, amihez a leggyakrabban bükk, kőris és tölgyfát használnak. Mivel határozottan strapabíró és tartós dologról beszélünk, ezért mondhatni, hogy örök darab lesz az ember életében. Nem vetemedik, minden külső behatásnak ellenáll (na nem a láncfűrészre gondolunk), így nagyon jó választás lehet ahhoz, hogy azon hajtsuk álomra a fejünket.

 

Az OSB lapok általában különböző fenyőkből készülnek, amik szintén a bútor és a könnyűszerkezetes házak gyártásának alapjait képezik. Igaz ezek puhafák, de roppant strapabírók és tartósak. Blogunkban számos cikket találhatnak a témában.


Házhozszállítás Magyarország teljes területén belül 500.000 Ft felett Díjmentes !
500.000 Ft vásárlás alatt
Magyarország teljes területén a szállítási díj 12.990 Ft

Kiscsomag szállítás: 1.590 Ft-tól. További információt itt talál.
Áraink forintban értendőek és tartalmazzák az ÁFA-t.

Gyakran ismételt kérdések

Hogyan történik az anyagok kiszállítása?

A kiszállítást cégünk saját 3,5 tonnás platós teherautóival végezzük, a szállítási címhez tartozó telephelyünkről (Bővebb információ: https://osbfutar.hu/szallitas). Az egyedül érkező áruszállító kollégának a legtöbb termék esetén segítségre van szüksége a lepakoláshoz, amelyet a vevő kötelessége biztosítani.

Mennyibe kerül, és hány napos a kiszállítás?

A kiszállítás költsége maximum 12.990 Ft, de akár ingyenes is lehet! (Bővebb információ: https://osbfutar.hu/szallitas) A kiszállítás telephelyeink körzetében általában 2-5 munkanapon belül, Magyarország területén pedig 2-10 munkanapon belül történik! Az információ tájékoztatás jellegű, a kiszállítás pontos időpontjáról kollégáink emailben értesítést küldenek!

Ha nem vagyok elégedett a kiszállított anyagok minőségével, vissza tudom őket küldeni?

Igen, kérjük az áru átvételekor ellenőrizze annak minőségét, és ha nem elégedett vele, akkor hagyja a terméket a teherautón, és mi visszautaljuk a vásárlás teljes összegét!

Milyen elérhetőségeken tudok kapcsolatba lépni önökkel a rendelésemmel kapcsolatban?

Ha bármilyen kérdése van, azt a webshop@kaplarfatelep.hu email címen, vagy a 06 1 8000 456 -os webshop ügyfélszolgálati telefonszámon tudja feltenni munkaidőben!

Ha kérdésed van a rendeléssel kapcsolatban, írj vagy hívd munkaidőben szakértőnket!
„Hagyd a teherautón” garancia
Kérjük átvételkor sofőrünknél ellenőrizze az áru minőségét, és ha nem elégedett, azt nem kell átvennie, díjmentesen visszavisszük, és visszafizetjük az árát!
gpwebpay